2014. május 21., szerda

Májusi eső aranyat ér?


Milyen hatással van időjárásunk a gyepekre?

A 2014-es gyepgondozási szezon igencsak korán kezdődött, hiszen március közepén már 20 Cfok feletti nappali hőmérsékleteket tapasztalhattunk, ellenben az egy évvel korábbi állapotokkal, amikor mindenki átülhetett a mellette lévő autóba az M7 autópályán az extrém hó helyzet miatt. 

Április hónapja napsütésben bővelkedett és szinte csapadékmentesnek volt mondható, így azon kertekben indult el a növények vitalizációja, ahol kellő mennyiségű öntözéssel segítették a növényzetet. Ezzel szemben volt néhány igen hideg fagypont közeli éjszakánk is, mely 4-5 napra a növények fejlődését szüneteltette, a frissen vetett gyep tulajdonosainak legnagyobb bosszúságára.

Május beköszöntével az időjárásunk csapadékossá vált azonban az eloszlása sok helyen problémát okozott. A hirtelen, rövid idő alatt leesett nagy mennyiségű csapadék a figyelem középpontjába állította a kertek esetleges vízelvezetési problémáit. Mi Pázsit Doktorok az okozati jelenségekkel szembesülünk, amikor az ügyfelek a gyepek gombásodását, mohásodását és esetleges pusztulását jelzik. A vetett gyepfelületeken a fűmagok összemosodását lehetett tapasztalni, de előfordult hangyakoloniák talajfelszínre költözése és sok kertben jótékony földigiliszták levegő utáni vágyukat is kiélték, melyet apró földtúrások nyomai mutattak.


Mit lehet ilyenkor tenni gyepünk megóvása érdekében? 

Idei évben, hazánkban a hőmérséklet és a csapadék elég extrém módon változik, ezért egyetlen hatékony módszerünk maradt kertjeink szép állapotba tartására és ez az alkalmazkodás!

Az öntözés szükségszerű kalibrálása és folyamatos utánállítása elengedhetetlen feladat, hiszen a túl kevés és a túl sok víz is komoly állapot romlást eredményezhet. Ismerd meg, hogyan csinálhatod szakszerűen:



A szakszerű fűnyírás hasonlóan alapja a szép gyep fenntartásának. A gépek minőségi állapota, a vágási magasság, a munka gyakorisága és időzítése is fontos.

Érdemes hozamosabb csapadékos időszakok előtt levágni, hiszen az eső hatására a tápanyagok feltáródása is intenzívebbé válnak, és hirtelen levélnövekedést okozhatnak.

Ha ennek ellenére is megugrik a gyepünk magassága javasolt a harmadánál többet egyszerre nem levágni, inkább több ütemben néhány nap eltolással visszaállítani az ideálisan kívánt 4-5 centis magasságra.




Az alap feladatok mellett nem szabad megfeledkezni az időszaknak megfelelő tápanyag utánpótlásról és az aktuális növényvédelmi feladatok elvégzéséről. 

A csapadékosság gyomok intenzívebb megjelenését fogják eredményezni, a hirtelen melegedés pedig egyszikű, de nem pázsitalkotó fajoknak is kedvezni fog. 

Ha nem birkózol meg a kert kihívásaival, hívd szakembergárdánkat és levesszük a válladról a kert terhét!


2014. május 6., kedd

Mi okozza a gyepbetegségeket? Mit tehetünk ellene?


Tavasszal a kerttulajdonosok az első kertszemle alkalmával gyakran tapasztalják, hogy a múlt évben még gyönyörű pázsitgyepük nem csak, hogy nem is hasonlít a megszokott képhez, de szokatlan megdöbbentő élettelen foltok éktelenkednek rajta. Éljenek a gyanúval, a gyep beteg.


Ilyen kiterjedt hópenész betegséget az előző évi kései nitrogén alkalmazások segítik elő. 
Jelen esetben nyár végén és ősszel is gazdagon kapott nitrogén tartalmú műtrágyát ez a nagykovácsi telek.
A gyepbetegségek nagyobb hányadát gombaképletek okozzák, ezért összefoglaló névként gombabetegségként nevezzük őket. A gombabetegségek konkrét megjelenésének okát megnevezni sok esetben nem könnyű. Kollégáimmal, a Pázsit Doktorokkal az elmúlt tíz évben végzett gyepanalízisek tapasztalatait összegezve az alábbi helyeken várható a gombabetegségek kialakulása:

- ott, ahova a havat lapátoltuk télen,

- ahol, fertőző góc található a közelben, korhadó fajátékok, járdák, támfalak, beteg fák, föld alatt rothadó rönkök, gyökerek,

- ahol magasan”teleltettük” a füvet,

- túl sűrű a fű,

- magas páratartalom vagy más okból sokáig vizes a levélzet,

- árnyékos helyeken ezen belül különösen a széltől elzárt területrészeken,

- túl savas v. lúgos a talaj,

- erősen filcesedett fű, tömörödött talaj,

- mély vágást szenvedő fű esetén,

- magas nitrogénadagolás mellett,

- túlöntözés esetén,

A gyepbetegségek legfontosabb kiváltó okai a következők:

- rendszertelen vagy szakszerűtlen ápolás,
- tömörödött vagy fertőzött talaj,

- rossz minőségű fertőzött vetőmag vagy rosszul megválasztott magkeverék,

- szélsőségesen párás vagy esős időszakok.


A pázsitdoktorok munkájának eredménye: az előző gyep 3 hét múltán, a gyógyulás útján.



A kockázati tényezőket minimalizálhatjuk a gombafertőzések kialakulását illetően: 


- rendszeres, kiegyensúlyozott, optimalizált tápanyagpótlás mellett,


- kiváló minőségű vetőmagokat alkalmazunk,

- rendszeresen gondoskodunk a talajszellőztetésről illetve gyeplazításról, homokszórásról,

- optimális vágásmagasságot követünk, éles fűnyírókést használunk

- a korhadó vagy beteg fákat összegyűjtjük és elégetjük

A gombabetegségek legtöbbje vizes közegben terjed, így első tennivaló az öntözés minimalizálása. Vigyázat, a gombabetegséggel fertőzött gyep nem „gyógyítható” gyeplazítással. Ezek a betegségek a növények szártövét támadják, sok esetben el is kocsonyásítják. A gyeplazító vagy szellőztető ebben az állapotban visszafordíthatatlan pusztítást végez a beteg töveken. Először gomba gátló, felszámoló anyagokat kell kijuttatni, és ha a növény már megerősödött, kezdődhet a lazítás. Ha szakértő segítségre van szüksége, hívja az illetékes Pázsit Doktor kollégát! 

Bárány László

Közép Buda Pázsit Doktora